Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Astellas-díj

2009.11.28

 Miért pont én? Gyakran ezt a kérdést tesszük fel önmagunknak, ha az életünk folyamán egy komoly betegséggel kell szembenéznünk. A sor úgy hozta, hogy én már 13 évesen ezt kérdeztem magamtól. Egy nagyon ritka daganatos megbetegedés – GIST (Gasztrointesztinális Stróma Tumor) – még szinte gyermekként ráébresztett, hogy mennyire sebezhetőek és védtelenek vagyunk a betegségekkel szemben. Az életem sajnos úgy alakult, hogy mindezzel, immár 25 évesen, második alkalommal is szembe kellett néznem. Mind lelkileg, mind pedig fizikailag megviselt, hogy újra „fel kell vennem a kesztyűt” és harcolnom kell magamért, a családomért, a jövőmért, vagy ha úgy tetszik az „életemért”. Különösen nehéz helyzetben voltam, hiszen erről a ritka – állítólag genetikai eredetű – betegségről nagyon kevesen és keveset tudnak. Amikor első alkalommal találkoztam a sebésszel, aki végül is elvállalta a műtétemet, nagyon boldog voltam.

A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy 20 perc alatt többet tudtam meg tőle a betegségről, annak kialakulásáról, következményeiről és kockázatairól, mint az azt megelőző 10 év alatt összesen. Hiába próbáltam az internetet vagy az éppen aktuális orvosomat segítségül hívni, szinte hiábavaló volt. A Tanár úr – mert a Szent Imre Kórház sebészetén főleg így szólítják - őszintesége, kedvessége, nyíltsága különösen megfogott. Olyan hihetetlen emberségről tett tanúbizonyságot, amit betegként egyetlen orvosnál sem tapasztaltam. Három hetem volt rá, hogy lelkileg felkészítsem magam életem második, nagyon komoly operációjára. A legnagyobb kihívás az volt, hogy mivel már tudtam mire számíthatok, sokkal nehezebb volt a felkészülés. Nem aludtam éjszakákon át, folyton járt az agyam, hogy mi, hogyan fog történni, nem beszélve a félelmekről, hiszen kinek ne fordulna meg a fejében a mi lesz hogyha… A műtét előtti napon a doktor úr – természetesen – részletes és pontos felvilágosítást adott arról, amit feltétlenül tudnom kell, a legrosszabb esetet is beleértve. Aznap éjjel hetek óta először aludtam jól. Sosem gondoltam volna, hogy akkor leszek a legkiegyensúlyozottabb és a legnyugodtabb, amikor már a műtő előkészítőjébe vagyok. Egyszerűen TUDTAM, hogy nem lesz semmi gond. TUDTAM, hogy jó kezekben leszek, és nem történhet semmi másként, mint ahogy megbeszéltük. A műtét jól sikerült, és bár a tanár úrral a kezelésem további – onkológiai - részében nem tartom a kapcsolatot, de sosem fogom elfelejteni, amit értem tett. Nincs rá szó, ami kifejezné. A köszönöm itt kevés lenne….

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.